A PROJEKT CÉLJA
NKFI FK 128 978 – Tudás, tájkép, nemzet és birodalom: A tájkép megismerésének és átalakításának gyakorlatai Magyarországon és a Balkánon, 1850-1945
Projektünk három különböző aspektusból vizsgálja a tájkép átalakításának gyakorlatait az 19. század közepétől a második világháború utáni évekig terjedő időszakban.
Kutatásaink egyik fókuszában a Balkán-félszigetről az 19. század második felében elérhető információk jellege és keletkezésének módja áll. Erdélyi Mátyás a bürokrácia társadalomtörténetének szakértőjeként az egyes intézmények alkalmazottainak gazdasági-társadalmi elképzeléseit, s ezen belül például az orientalizmus jelenlétét és tartalmát méri fel. Demeter Gábor, a kutatócsoport vezetője az Osztrák-Magyar Monarchia által a Balkán kiaknázható erőforrásainak feltérképezése és politikai-társadalmi átalakítása céljával indított programok során keletkező tudás kritikai vizsgálatát végzi és a gazdasági átalakulás kimeneteit igyekszik számszerűsíteni. Eszik Veronika a Magyar Királyság és Horvátország viszonyának változásán belül a Fiume-központú modernizáció és a városok közötti hierarchia változása közötti összefüggést, valamint az Adriára vonatkozó tudástermelés és az ún. nemzetiesítő törekvések kapcsolatát vizsgálja.
Második csomópontunk Bodovics Éva a szélsőséges időjárási jelenségek gazdaság- és társadalomtörténeti közötti kapcsolatára vonatkozó úttörő kutatásaira épül. Ez a munka magában foglalja a válsághelyzetre adott helyi és regionális szintű kormányzati és civil válaszok feltárását is. Éva kutatásainak színtere Északkelet-Magyarország, főként Miskolc, illetve Borsod és Zemplén vármegyék. Ezzel a projektünk komoly lépést tesz a 19. századra vonatkozó klíma-, és katasztrófatörténet kutatás magyarországi népszerűsítése felé.
Kutatócsoportunk harmadik iránya az erdőgazdálkodás Kárpát-medencén belüli történetét igyekszik összekapcsolni az antropocénnek nevezett transzdiszciplináris koncepcióval, amelynek értelmében az emberi tevékenység mára a Föld kémiai, fizikai és biológiai állapotát megváltoztatta, sőt a változás legfontosabb tényezőjévé nőtte ki magát. Balogh Róbert három időbeli metszetben igyekszik leírni a korszakot. Egyrészt a Kárpát-medence egy etnikailag vegyes lakosságú régiójára, az egykori Szatmár vármegye keleti részére vonatkozó források alapján vizsgálja a korszakváltás mozgatórugóit és azok erdei tájra gyakorolt hatását. Másrészt, a trianoni határváltozás és a professzionális erdészetben megjelenő új ökológiai elképzelések és erdészeti eljárások kapcsolatát vizsgálja. Harmadrészt a második világháború után kialakult államszocialista korszak magyarországi erdészeti kutatási programjait illeszti az antropocén kontextusába.
A kutatási program negyedik lábát olyan adatbázisok összeállítása jelenti, amelyek lehetővé teszik, hogy a nemzetépítés és tájkép kapcsolatát mind kultúrtörténeti, mind gazdaságtörténeti szemszögből tovább tudjuk vizsgálni a három éves időszak vége után is. Ezen túlmenően – szintén a további kutatások megalapozása céljából – folyamatosan bővítjük környezettörténeti szakirodalomra vonatkozó gyűjtésünket is. A projekt során született szöveggyűjteménnyel és bibliográfiával a környezettörténetnek a felsőoktatásban való hangsúlyosabb jelenlétét és a diszciplína magyarországi intézményesülésének elősegítését kívántuk elérni.
MI AZ A KÖRNYEZETTÖRTÉNET?
„Zöld történelem” – a válságok és megoldások laboratóriuma?
Ma, az „egyre növekvő kockázatok korában” elengedhetetlen, hogy az emberi tudat a tájat és a környezeti jelenségeket is történetekbe tudja foglalni. Ez elsősorban a szemléletmód iránti fogékonyság kérdése – hiszen a források bőségesek és értelmezésük egy új vonatkoztatási rendszerben nem lehetetlen feladat. Kutatásaink olyan jelenségeket céloznak meg, amelyekről ezekben az években derült ki, hogy századunkban is meghatározóak maradtak, sőt még az 1990-es években tapasztaltnál (savas eső, deszikkáció, ózonpajzs) is fontosabbak (erdőtüzek, árvizek, trópusi és mérsékelt övi viharok). A különböző miliőkben születő tudás és döntések közötti kölcsönhatások, az egyenlőtlenségek és a hierarchiák a környezettörténet központi kérdéseihez tartoznak. Ebből következik, hogy a környezettörténet léptékváltó tudomány: választ kell adnunk arra, hogy a globális, regionális és lokális szinten megfigyelt jelenségek összeegyeztethetők, reprezentatívak, vagy éppen egyediek-e. A különböző színterek és időbeli skálák tehát változatos módszertant igényelnek.
„A természetről alkotott nézetek […] az emberről alkotott nézetek projekciói.” Mint a fenti idézet is rávilágít, a környezettörténet – tágabb értelmezése szerint – több mint az emberi társadalom és az azt körülvevő természeti környezet elemei közötti kapcsolatrendszer vizsgálata. A második világháború utáni évtizedekben minden korábbinál nagyobb méreteket öltő emberi környezetátalakító tevékenység nyomán, az ökológiai válságjelenségekre és a globálisan jelen levő környezetszennyezésre adott válaszként megszülető diszciplína mára „elkanyarodott” az őt életre hívó közegtől. Akik egyfajta új üdvtörténetként vagy a nemzeti és osztályalapú történetírást meghaladó, és emiatt „jobb” történetírásként értelmeznék a környezettörténetet, azok számára fontos hangsúlyozni, hogy születési körülményeit tekintve a „zöld” történelem politikailag nem volt semleges. Ugyanakkor művelése ma nem (ma sem) azonos az aktivizmussal, azaz a környezetvédelem ügyében való aktív szerepvállalással. A környezettörténet az elmúlt évtizedek során ugyanis jelentős, bár alig reflektált ellentétbe kényszerült azzal a szélesebb politikai mozgalommal, amelynek keretében ez a tudományterület tulajdonképpen szárba szökött. Ennek oka egyrészt a zöld mozgalmak idealizmusa, lineáris-időszemlélet ellenessége és az, hogy „ahogyan a döntéshozók, úgy az aktivisták is inkább kíváncsiak hatékony stratégiákra és használható példákra, mint a jó történetírásra. Mindkét csoport eszközként tekint a múltra, ezért azokat a példákat keresi, ’amelyek működnek’”. Mindez meghatározta a környezettörténet pozícióját a többi történeti diszciplína között és öndefinícióját is befolyásolta.
Mint arra a 2014-ben megjelent, Oxford Handbook of Environmental History is rámutatott, az évtizedek óta tartó intézményesülési folyamat ellenére nem alakult ki egységes episztemológia vagy módszertan, így nehéz pontosan lehatárolni, mi is a környezettörténet. A kézikönyv megjelenésekor a klímaváltozás története, a gazdaságtörténet, a történeti ökológia, az ökológiai válság érzékelésének története mind ott szerepeltek a környezettörténet által vizsgált kérdések között, de egyik sem vált meghatározóvá, noha már akkoriban is volt olyan törekvés, amely a klímatörténet szárnyai alatt próbálta meg egységesíteni a környezettörténeten belül megtalálható számos irányzatot. E legújabb összefoglaló valójában nem segít abban, hogy a környezettudományi és történettudományi terminológia és módszertan közelebb kerüljön egymáshoz. Az előbb vázolt tematikus sokféleség, illetve az eltérő tudományterületektől érkezők eltérő fogalomhasználata, módszertana és értelmezési keretei miatt tehát nem is beszélhetünk egyféle környezettörténetről. Az Amerikai Történeti Társaságot éveken át vezető John Robert McNeill a környezettörténeten belül három jelentősebb kutatási irányt különít el, meghatározva ezáltal a tudományterület központi témáit: 1. a materiális környezettörténetet, amely az emberi beavatkozás természeti következményeit, illetve a természet emberi társadalmakra gyakorolt hatását vizsgálja; 2. a politikai környezettörténetet, amely az emberi társadalmak tevékenységének tudatos szabályozását kutatja; 3. végül a kulturális környezettörténetet, amely azt vizsgálja, hogy az emberek hogyan gondolkodtak a természetről és annak működéséről.
A fenti felosztás jól mutatja a környezettörténet egyik legsajátosabb módszertani jellemzőjét, az interdiszciplinaritás szükségességét, hiszen a három kutatási irány minőségileg eltérő forrásokkal és más-más módszertannal dolgozik. Történeti értéket kaphatnak olyan írott források is, melyeket korábban történész aligha hasznosított.
Mi is hát a környezettörténet tárgya? Cronont idézve: „a »természet« ugyanúgy lehet a történeti elemzés alapvető kategóriája, mint az osztály, a rassz, vagy a társadalmi nem, s utóbbiakkal szorosan össze is fonódik.” A tudományterület célja azonban több, mint alternatív narratívát adni és más szemszögből elmesélni az események menetét. A tét valójában az (legalábbis Cronon szerint), hogy képesek vagyunk-e a történettudományt az ember-természet kapcsolat javításának szolgálatába állítani.
Az utóbbi években látványosan növekvő számú környezettörténeti kutatások hátterében az a törekvés áll, hogy hatékony válaszokat találjunk a jelenben zajló környezeti, azon belül is elsősorban klimatikus problémákra (bár most a járványkutatás újfent divatos lett). A történeti analógiák és előzmények keresésével és vizsgálatával ugyanis nem csupán a jelen folyamatainak megértéséhez, hanem a negatív következmények csökkentéséhez is közelebb juthatunk. A történeti párhuzamok vizsgálata jó lehetőséget kínál olyan jelenségek modellezésére, amelyeknek kimenetelét előre nem látjuk. A régmúlt korok természeti katasztrófáit vizsgálva pedig nemcsak a természeti folyamatok, hanem a társadalmi reakciók, következmények is könnyebben nyomon követhetők akár több év vagy évtized távlatában, amelyre napjaink szerencsétlenségeinél egyszerűen a kellő információ hiányában még nincs lehetőségünk. Röviden tehát a jelenkori környezeti folyamatok megértésében a történeti kutatások egyfajta „laboratóriumként” is felhasználhatók. Eme értelmezés is világossá teszi, hogy a környezettörténet a jelenhez kapcsolja a történetírást (a múltat), mely tehát nem önmagáért való, hanem társadalmi hasznossággal bír (ez az önlegitimáció szempontjából sem utolsó érv), s legalább annyira proaktív és integratív, mint amennyire reflektív-retrospektív.
Mivel a környezettörténet olyan kutatási kérdéseket foglal magába, amelyek jelentős részét nem lehet, vagy nem eléggé indokolt egyetlen diszciplínán belül tartani, ezért fontos feladat, hogy megteremtsük a természettudomány és humántudomány közötti összhangot, előmozdítva a természettudományos módszerek történettudományi recepcióját.
Ebben hasznos eszköznek tűnik az antropocén fogalmának feltűnése is, amely azt hangsúlyozza, hogy valójában egy olyan korszakban élünk, amelyben a legfontosabb tényező a Föld rendszerében drasztikus biofizikai és biokémiai változásokat előidéző emberi tevékenység. Ez a felfogás a történettudomány számára lehetőség arra, hogy a különféle szakterületek szintézisén alapuló és globális narratívát mutasson fel.
FONTOSABB LINKEK
Európai hőmérsékletanomáliák: https://crudata.uea.ac.uk/cru/people/briffa/temmaps/
Az ESEH (European Association for Environmental History): www.eseh.org
History in Central, Eastern and Southeastern Europe nyilvános FB csoport: https://www.facebook.com/groups/267355605051103
A Rachel Carson Center blogja: https://seeingthewoods.org
Környezeti témájú podcast csatornák listáját itt lehet találni: https://player.fm/featured/environment
Ezen belül egy történeti: https://player.fm/series/natures-past-a-podcast-of-the-network-in-canadian-history-and-environment
Az antropocénről szóló előadások az Oslo School of Environmental Humanities oldalán: https://www.hf.uio.no/english/research/strategic-research-areas/oseh/news-and-events/events/lecture-series/welcome-to-the-anthropocene.html
Rácz Lajos youtube csatornája: https://m.youtube.com/watch?v=gnnc7IjDhXw
Földhasználati és -jövedelmi adatsorok (a GISta Hungarorum adatbázisában, 1865-re és 1910-re): http://www.gistory.hu/g/hu/gistory/otka